Brüsszel, 2019. május 16 – a behozatal mennyiségének megugrása, a megtorpanó gazdasági növekedés, a magas és ingadozó nyersanyag árak, valamint a meredeken emelkedő szén-dioxid-kibocsátási költségek együttállása súlyos válságba taszíthatja az európai acélipart. Ezen tényezők kombinált hatását már érzékelik az európai acélgyártók: létesítményeket állítanak le, valamint Európa-szerte jelentősen csökkentik a termelést.

„Az európai acélipari szektornak két évnél is rövidebb stabil időszaka volt, ami kétség kívül 2018 derekán, az USA 232 cikkelyében foglalt intézkedések életbe lépésével ért véget” – mondta Axel Eggert, az Európai Acél Szövetség (EUROFER) igazgatója. „2017-ben 8.000 új munkahellyel bővült az iparág, majd újabb 2.000-el 2018-ban – a közvetlenül az acéliparban foglalkoztatottak száma ezzel ismét elérte a 330.000-t. Ha azonban ezek a negatív körülmények továbbra is fennállnak, a kedvező folyamat a visszájára fordulhat.”

Az acélpiac hirtelen lelassult az Unióban és világszerte egyaránt. 2018-ban az acélkereslet 3,3%-al növekedett. Az EUROFER előrejelzése alapján 2019-ben 0,4%-os visszaesés várható.

„A visszaeső kereslet szemben áll a még nagyobb mértékben növekvő importmennyiséggel. Ez 12%-al nőtt 2018-ban a 2017-es szinthez képest - ami már eleve rekordszint volt – és 2019-ben további növekedés várható” – tette hozzá Eggert úr. „A behozatal növekedése alátámasztja, mennyire képtelenség egy olyan védintézkedés, ami ütemezett 5%-os ’lazításokat’ foglal magába: 2019 februárjában és júliusában, majd 2020-ban szintén – holott a kereslet várhatóan nem növekszik. Ez egy túlzott kedvezmény az Unió felé irányuló acél export számára.”

Mindeközben a szén-dioxid tonnánkénti ára elérte a 25 eurót, ami a szektorra jellemző szűk árréseket figyelembe véve jelentősnek mondható. A brazil Vale/Brumadinho gát katasztrófája nyomán kialakuló ingadozó vasérc kínálattal, valamint a magas és volatilis hulladék és kokszolható szén árakkal karöltve az európai acélipar egyidejűleg több fronton is nehézségekkel küzd.

„Ezek közül bármelyik tényező önmagában is nehézségeket okozna az iparágnak. Ezek kombinációja olyan tökéletes negatív dinamizmust eredményez, amit az acélipar önmaga már nem képes kontrollálni” – hangsúlyozta Eggert úr.

A pénzügyi és gazdasági válságot követően az európai acélipar azért küzdött, hogy helyreálljon, miközben lecsökkent a kereslet növekedése, az exportőrök pedig agresszívan ostromolták az Uniót egy túltermeléssel elárasztott globális piacon. „Mindössze 18 hónapunk volt az újjáépítésre – és ezt el is értük, épp, amikor a gazdasági ciklus is a végéhez ért.” - jelentette ki Axel Eggert. „Annak érdekében, hogy az unió acélipara ne omoljon össze, olyan politikai döntéshozókra van szükségünk, akik kezelik az elsődleges fenyegetést: a megugró importot, ami közel egy évtizedre gyakorlatilag felemésztette az EU acélkeresletének növekedését.

Ezt kiemelve írt az EUROFER uniós politikai döntéshozóknak, kihangsúlyozva az acélipari védintézkedések hatékonyságnövelésének szükségességét, illetve a Kereskedelmi Világszervezet megreformálásának folytatását, valamint a támogatott globális túlzott kapacitás okainak megszüntetésére irányuló nemzetközi együttműködés folytatását.

„Minden jó szándék ellenére a jelenlegi acél védintézkedési keretprogram eddig nem tudta megakadályozni a behozatal kiugró növekedését. Az uniós termelői árrések mélyponton vannak, ami aláássa azon képességüket, hogy tudásba, technológiába és alacsony szén-dioxid kibocsátású fejlesztésekbe fektessenek. Kongnak már a vészharangok, és azonnali cselekvésre van szükség ahhoz, hogy ez az ár ne mossa el az iparágat” – állapította meg az EUROFER igazgatója.

http://www.eurofer.org